bizonytalanság.

nem tudom jó-e ez így. nem tudom mit akarok. de legfőképp ő mit akar.
talán kezdek beleőrülni a bizonytalanságba.
mindig elkap az érzés, hogy akármi megtörténhet és egy pillanat elég, hogy ezt az elképzelésemet lerombolja.
persze éppúgy elég egy kedves gesztus (mosolyogvaköszönés), vagy egy jól megfogalmazott mondat, ami látszólag semmit sem jelent, de nekem mégis új reményeket ad. de lehet, hogy mindez hiába és csak az én elmémben jelent többet.
a legnagyobb ellenfelem a bizonytalanság.

visszatérő iromány

barátok, tavasz, tanulás, koncert, majdnemszerelem.
most hogy itt a tavasz minden olyan hirtelen történik, de közben mégsem. mondhatni megindult az élet, de közben mégsem. minden a megszokott kerékvágásban történik, de mégsem. valahogy a tavasz és a jó idő miatt minden más megvilágításba kerül. így már az iskola sem olyan vonzó, mint a nagy hidegekben volt.
a kedvemet is nehezebb elrontani, persze van akinek ez is sikerül, de előbb-utóbb sikerül rendeznem a dolgot magamban.

a majdnemszerelemről sem tudom mit gondoljak. néha jó lenne belelátni a fiúk gondolataiba, de lehet a saját érdekünkben jobb ez így. lassan halvány elképzelésem sincs, hogy mit szeretne, mit / kit láthat bennem.
hiszek a sorsban, hiszem, hogy ennek így kell lennie. minden okkal történik vagy nem történik. csak ki kell várni a végét. a legrosszabb a bizonytalanság, hogy vajon mikor lesz vége.

tavaszvan.boldogság. indokolatlanul.