kétségek

szükségem van az ölelésére, a csókjára, a szemeire, a szájára, a kezére és mindenre ami Ő.

most mégis talán az a legnagyobb félelmem, hogy elvesztem azt, ami még nem is az enyém. szokták mondani, hogy ami nem a tiéd azt nem tudják elvenni. de most mégis, ha csak egy kicsit is de már a magaménak érzem. persze ez már megint az én hibám, hogy előre terveztem, de azt hiszem ebben az esetben volt alapja.
csak egyszer érteném meg, hogy a fiúk hogy gondolkodnak!
utálok kétségek közt élni, de ezt mindig el kell játszani. 2-3 napig kapom a szépet, a jót, utána pedig mintha semmi nem történt volna. legalább csak annyit mondana, hogy esélytelen a dolog, mert akkor tudomásul veszem és nem áltatom magam.
utálom ezt az érzést.
szükségem van rá!